A kormány december 12-én benyújtotta a parlamenti és a helyhatósági választások összevonására vonatkozó törvénytervezetet. Ebben a rövid elemzésben az esemény három aspektusára kívánunk reflektálni: a módosítás törvényességére, a mögötte meghúzódó politikai érdekekre és a lehetséges következményekre az eredmények és a pártrendszer alakulásának szempontjából.
A jogszabályt a kormány felelősségvállalással kívánja elfogadni, a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék bíráinak kinevezését szabályzó törvénnyel egyszerre. Technikailag a törvénymódosítás úgy történik, hogy a helyi választottak mandátumát meghosszabbítják a parlamenti választásokig, a parlamenti választási törvénybe pedig bekerül egy teljes új fejezet arról, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a két típusú választásra egyidőben kerül sor. (E módosítások főként a választások megszervezésére és lebonyolítására vonatkoznak, közülük egyet érdemes megemlíteni, mégpedig azt, hogy egy személy nem jelöltetheti magát egyszerre helyi végrehajtó tisztségre (polgármester vagy megyei tanácselnök), illetve parlamenti mandátumra.) A módosítás azonban nem nyúl hozzá magához a választási rendszerhez, csupán annyit vetít előre, hogy az egyéni választókerületek határait a választás előtt legfeljebb négy hónappal egy kormányhatározattal újra kell rajzolni. Az új felosztásra vonatkozó javaslatokat egy parlamenti bizottság fogja kidolgozni, amelybe minden frakció két-két képviselőt delegálhat.
A felelősségvállalás bejelentése után az ellenzék egyből jelezte, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be, ám – mintha ők is látnák, hogy ez nem lesz sikeres azt is hozzátették, hogy ha ez elbukik, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A szociáldemokrata-liberális USL szövetség elsősorban az összevonás törvényességének megkérdőjelezésével próbálja megakadályozni a jogszabály elfogadását, és arra hivatkozik, hogy a helyi választott tisztségviselők mandátumát csak háború vagy természeti katasztrófák esetén lehet meghosszabbítani. A sajtóban olyan kijelentések is napvilágot láttak, miszerint az összevonás azért lenne törvénytelen, mert a kormány elkésett a tervezet benyújtásával, ugyanis a helyi választott tisztségviselők mandátumát csak annak lejárta előtt hat hónappal lehet meghosszabbítani. Ez az érv azonban, úgy tűnik, Victor Ponta pillanatnyi ötletelésének az eredménye volt, ugyanis sem az alkotmány, sem a helyhatósági választási törvény, sem a helyi közigazgatási törvény nem tartalmaz ilyen rendelkezést, és a benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegében sem történik már utalás ilyesmire.
Bár a gazdasági válság nehezen tekinthető katasztrófaállapotnak, úgy véljük, hogy a kormány érvényesíteni fogja tudni az akaratát. A törvénymódosítás ugyanis a mandátum meghosszabbításának feltételeit rögzítő törvénycikkelyektől való kivételes eltérés logikája szerint (prin derogare) kívánja összevonni a választásokat, és ezzel a módszerrel eddig is számos törvényt sikerült módosítani. A végső döntés pedig az Alkotmánybíróság kezében van, amelynek a működése köztudottan átpolitizált.
Ami az összevonás mögötti politikai érdekeket illeti, nem árt, ha az eseményeket tágabb kontextusba helyezve vizsgáljuk. A kormány elsősorban pénzügyi megfontolásokkal indokolta az összevonás szükségességét. A megtakarítás ténye kétségtelenül igaz, ám ha ez az érv valóban ennyire komoly volna, akkor világszerte jóval gyakoribbak volnának az összevont választások, legalábbis a gazdasági válság kitörése óta. Nyilvánvaló tehát, hogy elsősorban másról van szó. A helyhatósági és a parlamenti választásokat ugyanis nem hiába rendezik eltérő időpontokban: a szétválasztás oka az, hogy az egymástól független hatalmi szintek összetétele lehetőleg egymástól függetlenül alakuljon ki, és ezáltal jobban érvényesüljenek a „fékek és ellensúlyok” a politikai rendszerben. Az összevonással a kormánykoalíció éppen ezt az elvet próbálja meg gyengíteni.
A kormányzó PDL számára jelenleg a veszteségek minimalizálása a legfőbb cél. Az összevonás legfontosabb hozadéka számára az, hogy a parlamenti választásokig megtarthatja hivatalban levő polgármestereit és megyei tanácselnökeit, ami jelentős előnyt jelent a mozgósítható erőforrások szempontjából. A sikeres polgármesterek egyrészt közvetlenül is bevethetők a kampányban, annak reményében, hogy a lokális politikai tőke a parlamenti választási versenyre is átvihető. Azt is valószínűsíthetjük, hogy a kormány a jövő év folyamán rengeteg pénzt fog pumpálni helyi embereinek, hogy azok minél több lokális megvalósítást mutathassanak fel, továbbá e pénzek jó része – akár a törvényesség határát súrolva is – a kampányba is becsatornázható lehet.
Ugyanakkor az összevonás nem feltétlenül kedvez az ellenzéki USL szövetségnek. Egyrészt, a kormánypártok abban bíznak, hogy a hátralevő egy évben az ellenzék népszerűsége – nem utolsó sorban a PDL és Băsescu bomlasztó tevékenységének következtében csökkenni fog, míg sajátjuk kimozdul a jelenlegi mélypontról. Másrészt, az USL szövetségi protokolluma egyelőre csak a parlamenti választásokra, illetve a megyékre és a nagyvárosokra vonatkozik, a kistelepülésekre viszont nem. A közös jelöltállítás tehát külön rendezett választások esetén is feszültségeket okozott volna az ellenzék berkeiben, az összevonás viszont még jobban megnehezíti a kiegyezést. A helyhatósági választás jó lehetőség lett volna az erőviszonyok felmérésére, az ott elért eredmények alapján a PSD és a PNL kevesebb súrlódással oszthatta volna el egymás között a választókerületeket. Az összevonás miatt most már csak a 2008-as eredményeket vehetik alapul, ez azonban jóval vitatottabb kiindulópont, hiszen azóta a politikai erőviszonyok jelentősen megváltoztak, nem utolsó sorban amiatt is, hogy mindkét ellenzéki pártból számos politikus kivált (gondoljuk az UNPR-re vagy Geoană új pártkezdeményezésére).
A román pártokra vonatkozó megfontolások bizonyos mértékig az RMDSZ esetében is megállják a helyüket, bár a Szövetséget kevésbé gyengítette meg a kormányzás, mint a PDL-t. Ennek ellenére a rivális magyar szervezetekkel (és ezen belül főleg az EMNP-vel) szembeni helyzeti előny megtartása az RMDSZ számára is vonzóvá teszi az összevonást. Ebben az esetben ugyanis az ellenzék nem tudja konkrétan felmutatni támogatottságát, így kisebb nyomatékkal követelheti a kiegyezést és a közös fellépést a parlamenti választásokon. Az ellenzéki szervezetek számára ugyanakkor sokkal súlyosabbá válik a jelöltállítás dilemmája. Az összevonás ugyanis megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy egy alacsonyabb kockázatú választáson szembemenve az RMDSZ-szel, a nagyobb téttel bíró választáson kooperatívan lépjenek fel. Ha azonban nem állítanak jelölteket minden szinten, akkor elszalasztják a lehetőségét annak, hogy a pártot politikai brand-ként intézményesítsék és komolyan vehető alternatívaként elismertessék. Mindazonáltal azt is be kell látni, hogy a pártépítést alig néhány hete elkezdő EMNP a helyi választások elhalasztásával egyben időt is nyer, ami árnyalja a fentieket.
A választások összevonásának következményei közül azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy a párhuzamos voksolás következtében az egyes tisztségekre leadott szavazatok eloszlása sokkal jobban meg fog egyezni, mint amennyire az a külön tartott választások esetében történt volna. Jövő novemberben nem kevesebb, mint hat tisztségre fog szavazni a polgár, és nehezen hihető, hogy ezt a hat döntést egymástól független kalkulációk mentén hozza majd meg. A szavazatok megosztását a szakirodalom a ticket-splitting fogalmával írja le. Véleményünk szerint az összevonás egyértelműen a ticket-splitting ellen hat. Míg azonban a pártok vélhetően abban bíznak, hogy sikeres helyi embereik hátszelén országos jelöltjeik is profitálni fognak, a tapasztalat inkább azt mutatja, hogy a hatás ellenkező előjellel érvényesül, vagyis az országos arénára vonatkozó preferenciák húzzák maguk után a helyi porondokra vonatkozó döntéseket. Ez pedig oda vezethet, hogy az országos szinten már jelenleg is meglehetősen koncentrált pártrendszer helyi szinten is koncentráltabbá, s egyszersmind homogénebbé is válhat. Ez rossz hír azon kis pártok számára, amelyek országos szinten már nem jelentenek számottevő erőt, ám egy-két végváruk még megmaradt helyi szinten (pl. a Parasztpárt Temes megyében).
Következtetések:
1. A választások összevonása ugyan ellentmond a helyhatósági választási törvény azon kitételének, amely a választottak mandátumának meghosszabbítását szabályozza, ennek ellenére a kormánykoalíció, úgy tűnik, megtalálta a kiskaput akarata érvényesítésére. A kérdés minden bizonnyal az Alkotmánybíróságon fog eldőlni, ahol várhatóan politikai döntés fog születni.
2. Az összevonás a kormánykoalíció pártjainak kedvezne. A PDL egyrészt időt szeretne nyerni, másrészt a célja az, hogy jelenlegi polgármesterei és megyei tanácselnökei még hivatalban legyenek a parlamenti választáskor. A választásig hátralevő egy évben minden bizonnyal hatalmas pénzösszegeket fognak pumpálni az általuk vezetett településekre, így próbálják meg minimalizálni veszteségeiket.
3. Az RMDSZ számára is előnyös a helyhatósági választás elhalasztása, mivel ezáltal ellenzéke (elsősorban az EMNP) elesik attól a lehetőségtől, hogy a parlamenti választás előtt konkrét támogatottságot tudjon felmutatni. Ennek ellenére az EMNP számára a halasztásnak egy pozitív hozadéka is van, mivel több ideje marad szervezetépítésre.
4. Bár a kormánypártok abban is bíznak, hogy sikeres helyi politikusaiknak köszönhetően az országos megmérettetésben is jobban fognak teljesíteni, a tapasztalat azt mutatja, hogy szimultán szavazás esetén a hatás inkább ellenkező előjellel jelentkezik. Természetesen előfordulhatnak kivételek e tendencia alól, ám azok a kis pártok, amelyek itt-ott erősek voltak eddig lokális szinten, most jóval nehezebb helyzetbe kerülnek. Ezért az összevonás miatt az várható, hogy a lokális pártrendszerek szintjén tovább folytatódik a pártkoncentráció, ugyanakkor a helyi pártrendszerek egyre jobban fognak hasonlítani az országos pártrendszerhez.