Lassan egy hónapja zajlik a román felsőház elnökének botrányos menesztése körül kirobbant politikai és jogi vita. Röviden összefoglalva a történéseket: az ellenzék legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD), megelégelve Mircea Geoană, a szervezeti fegyelmen nagyban túlmutató, önállósuló politikai tevékenységét, immár véglegesen kizárta őt soraiból. Ezzel együtt automatikusan megvonják tőle a parlamenti bizalmat is, így a kormánytöbbséget alkotó Demokrata-Liberális Párt (PDL) saját jelöltjét ültetheti be a megüresedett házelnöki tisztségbe, Vasile Blagat (a házelnök ezidáig, a kormánytöbbség dacára az ellenzék sorait erősítette). A baloldal korábbi zászlóvivője, Geoană sértettségében bejelenti: saját pártot kíván alapítani, és az ellenzéki (szociáldemokrata-liberális) koalíciót megbontva, önállóan indul a jövő évi választásokon (azzal riogatja korábbi fegyvertársait, hogy akár pártszakadást is bekövetkezhet). De nem szándékszik feladni harc nélkül korábbi parlamenti pozícióját sem, ezért megóvja az Alkotmánybíróságon felfüggesztésének jogosságát arra hivatkozva, hogy a felsőház elnöke, mint az államfő után a második román közméltóság, sajátos státussal bír, így független az őt jelölő párt parlamenti bizalmától.
Hogy jobban megértsük a kialakult helyzetet, érdemes egy rövid kitérőt tenni a leváltott házelnökkel kapcsolatban, hiszen Geoană helyzete régóta ingatag volt pártjában. Politikai karrierjét diplomataként kezdte, Constantinescu elnöksége alatt nagykövet az Amerikai Egyesült Államokban, majd a Năstase-kormány külügyminisztere lesz. Ekkor iratkozik be a pártba is, majd a szociáldemokraták 2004-es elnökválasztási kudarca után a pártelnöki tisztségért zajló küzdelemben legyőzi a szervezet alapító atyját – élő matuzsálemét –, magát Ion Iliescut. A 2008-as választások után kialakult parlamenti erőegyensúly kontextusában pártját koalícióba vezeti a demokratákkal, és ez végzetes hibának bizonyul: a PDL-nek a közelegő államfőválasztás árnyékában nem érdeke a stabil, konszenzusos kormányzás, sőt politikai partnere kárán kíván előnyt szerezni. Így a 2009-es államfői választások előtt a Geoană vezette szociáldemokraták felbontják a koalíciót, de a megmérettetésen ő maga alulmarad a hivatalban levő és második államfői mandátumáért induló Traian Băsescuval szemben, és ettől kezdve pártjában is megrendül a bizalom iránta. A PSD ellenzékben marad, Geoană pedig 2010-ben elveszíti a pártelnöki tisztségért folyó belső választást az Iliescu-Năstase-Ponta alkotta szövetséggel szemben. Vereségébe azonban nem nyugszik bele, és a szociáldemokraták csúcsvezetőségének címzett harcias politikai nyilatkozatai következtében ideiglenesen felfüggesztik párttagságát. A fegyelmi időszak lejárta után azonban továbbra is konfrontálódik pártjával, többször is helyteleníti a liberálisokkal megkötött pártszövetséget (Szociál-Liberális Unió, USL). A baloldalon egyre többen kezdik az államfővel való kokettálással vádolni. Idén ősszel a PSD szervezeti kereteitől független, önálló politikai mozgalmat indít, majd elköveti utolsó „csínjét”: pártja tudta nélkül, a szenátus elnökeként Washingtonba repül, és biztosítja amerikai partnereit, a román parlament hamarosan ratifikálja a telepítendő rakétapajzs szerződését.
Geoanănek valójában kevés kockáztatnivalója volt: a szenátus elnökeként, szövetségesek nélkül, az általa betöltött híd-szerep a kormány és az ellenzék között a választások közeledtével értékét veszítette. Politikai karrierje az USL árnyékában pedig zsákutcába került: már korábban perifériára szorulva, kimaradt az alkukból. Ésszerű megoldásnak tűnhet tehát, ha politikai tőkéjét kiemeli ebből a konjunkturából, hiszen ebbéli erőfeszítésében könnyen szövetségesekre lelhet a jelenlegi kormánytöbbségben. Ugyanis a PDL választási stratégiája elsősorban nem a választások megnyerésére irányul, hanem ellenfele ellehetetlenítésére, a kormányalakításhoz szükséges biztos parlamenti többség megakadályozására. Ennek pedig legkézenfekvőbb módja, ha megbontja a vele szembenálló erők politikai egységét.
A Geoană fémjelezte új politikai alakulat puszta létével is komoly kihívás elé helyezheti a szociálliberális szövetséget, sőt, ha netán sikerül átlépnie az 5%-os küszöböt, könnyen a mérleg nyelvét jelentő alkupozícióban találhatja magát (ami beláthatóan negatív hatással lenne az erdélyi magyarság parlamenti szerepére nézve). Bár kérdéses, hogy egymagában, erőforrások nélkül mire viszi a rendelkezésére álló kevés időben a pártszervezés terén, mégis néhány százaléknyi – parlamenti küszöb alatti – eredménye már sikeresen boríthatja a szövetség választási matematikáját. Hiszen a szociáldemokraták, liberálisok és konzervatívok alkotta USL szövetséget a közvéleménykutatások 50% körül mérik, vagyis a kevés esélyű szociáldemokrata pártszakadás elmaradása esetén is egy balról osztodó szereplő komoly veszteséget okozhat. Sokat kockáztatott tehát a mostani ellenzék Geoană kiutasításával, hiszen ennek utólagos kezdeményezései veszélybe sodorhatjék majd az egész ideológiai palettát átölelni szándékozó USL szövetség sikerét. A célul tűzött abszolút többség híján pedig az államelnök döntő szerephez jut a kormányalakítás során, és az USL akár szét is forgácsolódhat a többváltozós alkufolyamat során.
Geoană pártalapítási igyekezetével nincs egyedül, a relatív frissen polarizálódott román pártrendszer egészében is új kihívások elé néz. A baloldalon a volt bányászvezér Miron Cosma alapított pártot, míg az ideológiai térkép jobboldalán a Dan Diaconescu-féle Néppárt izmosodik, 10% körüli választói bizalommal. Ezzel szemben Geoană új pártját az ideológiai skála baloldalán építené fel, hanem a politikai centrumban. Vagyis Geoană nem a hagyományos szociáldemokrata tömegbázis környékén verne tábort, hanem a liberálisok (PNL) és a demokraták (PDL) között megoszló, magukat többnyire középre helyező szavazók között. Ez stratégiailag akár kifizetődő is lehetne, hiszen a kormánypárt erodálódásával itt legitimációs űr tátong. A PDL itt veszített a legtöbbet kormányzati mandátuma során, és ezzel szemben innen duzzadt fel az USL választói bázisa. Geoană pedig valószínűsíthetően nem a PDL-től (annak szavazói törzsbázisának a PSD-vel szembeni elutasítása miatt), hanem inkább a korábbi pártjával szimpatizáló, a demokratákban csalódott potenciális USL szavazókat állíthatja maga mellé.
A 2012-es választásokon a román pártrendszer érdekes átalakulásának lehetünk majd tanúi. Elképzelhető, hogy a PDL középpárttá zsugorodásával, Băsescu visszaszorulásával az általuk szorgalmazott konfrontatív, bal-jobb polarizáció gyakorlati hasznát el fogja veszíteni, és a tempót a baloldal újra az ideológiai árkokat átölelő nagykoalícióval diktálja majd. Ez hosszú távon akár kedvezhetne a Geoană-féle kis pártoknak is, csakhogy jelenleg, paradox módon, éppen ő ígérkezik ezen átalakulás legnagyobb akadályozójának.